Armírozás: általában vastag falú tornyok sarkainak nagyobb méretű kövekkel való kialakítását oldották meg ilyen módszerrel. Kettős célt szolgált, elsősorban a falsarkokat erősítette, másodsorban díszítették az armírozott kövek. Szép példa rá a hollókői vár öregtornya.

Árok: a védendő erősséget övező mélyedés, melyet a várépítők ástak ki a talajból. Ezzel igyekeztek megakadályozni, hogy az ellenség közvetlen támadást intézhessen a védőrendszer ellen. Lehetett szárazárok, melynek aljába hegyes nyársakat szúrtak vagy ha lehetséges volt egy közeli folyóból feltöltött vizesárok. A támadók első célját mindig az árok megszűntetése jelentette, ez a víz utánpótlásának megszüntetésével és az árok feltöltésével járt együtt.

Bástya: a vár védőfalából a külső terep felé kiugró védőmű. A XVI. századtól alkalmazták hazai erősségeinkben, hogy a harcászatban egyre nagyobb számban alkalmazott tüzérségi lövegek (ágyúk) számára alkalmas lőállást biztosítsanak. A főként itáliai hadmérnökök által tervezett bástyák az idők folyamán egyre tökéletesebb alakot nyertek el. Főbb típusaik fejlődési sorrendben: rondella, ó-olaszbástya, új-olaszbástya.

Börtön: a középkori várak elsősorban erődített földesúri szállások voltak fegyveres helyőrséggel védelmezve. Nem alakult ki egységes gyakorlat, hogy hol tartsák fogva az ellenséges rabokat vagy éppen a büntetésre váró, földesúri alávetettségben lévő pórnépet. Egykorú leírások szerint az épületek pincéit használták ilyen célra, de ismert a talajból kivésett sziklagödör is rabtartó helyként, ahová kötélen eresztették le a foglyokat. Ilyen volt a boldogkői vár börtöne is.

Citadella: Fellegvár. Nevéből adódóan a legtöbben a budapesti Citadellára gondolnak, de eredetileg egy olasz hadmérnök tábornok tervei alapján készített erődtípust neveztek így. A történelmi Magyarországon Citadella emelkedett még Kolozsvár és Brassó városai felett is.

Cserépkályha: a XIV. - XV. századtól általánosan alkalmazott fűtőeszköz a várbeli épületekben. Vele sikerült kiküszöbölni a kandalló alacsony hatékonyságát, mivel az égetett kerámiából készült oldalfalak sokkal tartósabban megőrizték a tűz melegét. Napjainkban a várromokban előkerült csempemaradványok alapján a régészek akár a cserépkályhák fejlődési korszakait is fel tudják térképezni.

Csiga: középkori felvonó. A meredek hegycsúcsokra emelt várakhoz nehézkes volt a felszerelési tárgyak és élelmiszerek feljuttatása. Ezért találták ki a hegyoldalban létesített kötélpályát, ahol speciális szekérrel, hosszú kötéllel húzták fel a holmikat. Fent a hegytetőn lovakkal körbehajtott, csigarendszerű faszerkezettel oldották meg a súlyos terhek felvontatását. Legszebb példája Szádvár, ahol 45 fokos hegyoldalt kellett leküzdeni, míg Murányban 90 fokos, vagyis függőleges volt a Csiga emelkedése

Éllel ellátott torony: a tűzfegyverek előtti várépítési korszak idejében alkalmazták. Lényege, hogy a várható támadási irány felől, ahonnét az ostromlók kőhajító gépeinek lövedékei záporozhattak, a torony oldalát nem laposra, hanem ék alakú felülettel alakították ki. Így a kövek nem okoztak súlyosabb sérülést, hanem lepattantak a védett objektum faláról. Legismertebb példája a visegrádi Salamon-torony és a fellegvári Korona-torony . De még ebbe a típusba sorolhatjuk Fraknó vára {Ausztria, Burgenland} vagy a mátrai Kanázsvár tornyát

Erkély: A vár adott épületének homlokzatából kiugró, kő vagy fakonzolokon nyugvó objektum. Feladata sokrétű lehetett. Hunyad és Esztergom várainak erkélyei a földesúr számára készültek, innen gyönyörködhettek a környező vidék csodás panorámájában. Más erkélyeket a testi szükségletek, az emberi végtermék ürítésére használtak {lásd árnyékszék. De a szuroköntőket is sok esetben erkélyszerűen alakították ki.

Fal: a várak legfontosabb védelmi berendezése. A középkor folyamán eleinte magas és vékony falat alkalmaztak, feladatukat a hajítógépek köveinek való ellenállás képezte. Tetején a védők számára kialakított harcállás (lásd gyilokjáró) húzódott végig, míg a fegyverek tüzelését különböző nyílásokon (lásd pártázat és lőrés) oldották meg. Miután a harcászatban megjelentek a sokkal nagyobb átütőerővel rendelkező tüzérségi lövegek (ágyúk) a falakat alacsonyabbra de sokkal vastagabbra építették. Magyarországon a török hódítás korszakában a sietve létesített palánkváraknál kő vagy téglafal helyett a földbe levert facölöpök közé döngölt agyagos föld jelentette a végvár falát.

Falszoros: a középkori várépítők igyekeztek a terep adottságaival fokozni a védelem erejét. Először mindig a legmagasabb ponton emelték a korai vármagot, ami általában egy torony volt és fallal övezték. A későbbi időszakban ezt a területet újabb várrésszel bővítették. A felvezető utat kőfalak között alakították ki kapukkal részekre tagolva. Így az ellenséges támadónak minden egyes területért külön-külön kellett megküzdenie.

Figyelőtorony: a vár helyőrségéből figyelőszolgálatra kirendelt katona tartózkodási helye. Az időjárás elleni védelmül kisméretű tornyot építettek, ahonnét a négy égtáj felé szabadon kiláthatott. Veszély esetén megbeszélt jelzéssel {hang és fényjelzés} riaszthatta a többi várbelit.

Kandalló: a várbeli épületek korai fűtőeszközei. Nagysága igazodott az adott helység belméretéhez. Ennek ellenére nem tudta betölteni feladatát, mivel a kandallóban égő tűz melegének nagy része eltávozott a nyitott kürtőn keresztül. Feladatát a reneszánsz időkben fokozatosan átvette a sokkal jobb felépítésű cserépkályha

Konyha: a várbeliek élelmiszer szükségletét feldolgozó épületrész. Az itt alkalmazott szolgaszemélyzet feladatát képezte a földesúr és családja, valamint a helyőrség napi szintű ellátása. Mérete igazodott az elvárásokhoz, belső tereiben sütni, főzni tudtak nagyobb mennyiségben. A krasznahorkai vár konyhája felszerelésével együtt hűen idézi fel a középkori ember kulináris örömeit .

Lakótorony: nagy alapterületű torony, melynek falai között az életfeltételek biztosítottak voltak a huzamosabb tartózkodásra. Az alsóbb szinten börtön illetve vízgyűjtő (ciszterna) és raktárakat alakítottak ki, míg fentebb a szolgaszemélyzet és a földesúri család lakott. A vaskos falak közé szorult kicsiny szobákat ellátták fűtőberendezéssel (kandalló majd cserépkályha). A legfelső szinten állandó őrszem figyelte a környéket, közeledők esetén riasztva a fegyveres őrséget. Legismertebb példái hazai földön: a visegrádi Salamon-torony (királyi építésű) és a sárospataki Vörös-torony (földesúri építésű).

Lépcső: a várbeli többszintes épületek összeköttetését szolgáló közlekedőrész. A korai várak fagerendás mennyezetű épületeiben falépcsőket építettek, majd később a boltíves átalakítások után egyre több helyen alkalmazták a tartós használatra tervezett kőlépcsőket. Helyszűke esetén gyakori példákat ismerünk a csigalépcső alkalmazásának.

Lóding:

"Csínom Palkó, Csínom Jankó,
Csontos kalabérom,
Szép selymes lódingom,
Dali pár pisztolyom."

Az előbbi sorok a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc talán legismertebb verséből valók. Az egyszerű közvitéz felsorolja a rigmusokban, hogy mely dolgok a legkedvesebbek a szívének. Előbb a két pompázatos {csinos, csínom} kiállású lovát említi, majd a csontberakással díszített rövid csövű, tehát a lóháton is jól kezelhető puskáját, karabélyát. A dali pár pisztolyt nem kell magyarázni, ellenben a szép selymes lóding az, aminek jelentéstartalma már ismeretlen lehet napjaink Olvasójának. Hiszen ez a szó kikopott a közhasználatból, mivel magát a tárgyat sem használják már régóta.

Az 1526-os mohácsi csatában a magyarok serege még lovagi hadviseléssel, teljes páncélzatban rontott a törökre, akiknek hadsoraiban már jól kiképzett reguláris puskások {janicsárok} harcoltak. A vesztes csata után a Magyarország nyugati részeit uralma alá vető Habsburg hadvezetés belátta, hogy ellenük csak a tűzfegyverekkel ellátott zsoldos csapatok vehetik fel eredményesen a harcot. Akik az elöltöltős puskáikhoz való felszerelést a vállukon átvetett széles szíjon helyezték el. A szíjra akasztották fel a tarsolyt {oldaltáskát}, amibe a tűzkő, kanóc és golyók kerültek, míg a lőport szikramentes, tehát nem acélból készített tartályban hordták. Ennek anyaga leggyakrabban valamely szarvasmarha tülke volt, de ismerünk szarvasagancsból faragottat is. Nagy előnyét jelentette, hogy benne a nedvességtől megóvhatták az erre kényes puskaport.



Maga a szó valószínűleg a német LADUNG {töltés} szóból került a magyar nyelvbe. Első fennmaradt írásos említése 1578-ból való. Tehát a lóding eleinte a vállszíjat magát jelentette, de értették alatta a puskaportartó szarut, de az oldaltáskát is. Ezeket aztán a viselő személy rangjától és vagyoni helyzetétől függő mértékben díszíthették a céhes mesteremberek.

Palota: az erősség azon lakórésze, amit a földesúr és családja használt. Mind kialakítása, mind felszereltsége a vár legreprezentatívabb részévé tette, alkalmassá a középkori várúr hatalmának és vagyonának a vendégek felé való bemutatására. Magán és közcélú helyiségekre tagolódott, előbbibe a hálószobák {Úr háza, Asszonyház, Leányház}, az utóbbiba a Lovagterem és a Kápolna tartozott. A középkori Magyar királyság legpompázatosabb királyi építésű palotái Visegrádon, Budán , Diósgyőrben , Zólyomban voltak. A főnemesi paloták közül többek között a beckóit , a raholcait és a sárospatakit dicsérték a korabeli források.

Rondella: a XVI. században elterjedt első bástyatípus. Alaprajza kör alakot formáz, innen származik a nevének olasz eredetije. A vaskos falak lőrései mögött elhelyezett ágyúkból közvetlen tüzeléssel tudták a védők tűz alatt tartani a környező terepet. Hátránya, hogy a szomszédos bástyák lövegei nem tudták minden pontját védelmezni, maradtak holtterek, ahol az ellenséges gyalogság megrohamozta. Legszebb példányai: a budai déli Nagy rondella, az esztergomi vár Vízi-rondellája valamint a döbröntei vár jórészben épségben fennmaradt rondellája.

Sgrafitto: a várbeli épületek külső díszítési formája a XVI. - XVII. században. A reneszánsz építészeti stílus hozta magával a speciális kettős vakolat alkalmazását. Lényege, hogy a felső vakolatot különféle motívumok szerinti formában lekaparták, így hozva létre a díszítő ábrákat. Legszebb példái a felvidéki és erdélyi várakban, várkastélyokban maradtak fenn.

Szuroköntő: olyan nyílás, amin keresztül a várfal aljában csoportosuló ellenség fejére tudtak önteni a várvédők folyadékot, ami lehetett forró víz, szurok vagy egyéb ártalmas anyag. Kialakíthatták a falból kiugró erkélyszerű változatban, erre legszebb példákat az erdélyi szász templomerődökön látni. Míg az egri várban a két várrészt összekötő úgynevezett Setét-kapu belső boltozatos alagútjában maradt fenn szuroköntő nyílás.

Torony: a várfalak egyes pontjain emelkedő önálló építmények. Funkciójuk szerint lehettek lakó és őrtornyok. Építhették őket a falakon belül vagy azokból a terep felé kinyúlva, ilyenkor a bennük felsorakozott védősereg oldalazva lőhette az ostromlókat. A lőfegyverek tömeges alkalmazása után megpróbálták modernizálni (lásd ágyútorony) de ez nem vált be, a torony szerepét átvette a bástya..

Udvar: a vár épületei által közrefogott térség, amely központi szerepet játszott a várbeliek mindennapjaiban. Egykorú források, mint "Piaczot" említették, tehát az erősségbe érkező falusi árusok vagy kereskedők itt rakodhatták ki portékájukat. Ellenséges ostrom esetén itt esküdött fel a helyőrség a mindhalálig való védelemre, mint azt 1566-ben tette Zrínyi Miklós és serege Szigetváron.

Várkapu: az erősség bejárata, ami a legveszélyeztetettebb pont lévén, igyekeztek minél jobban megoltalmazni. Általában már egy külső fal övezte (lásd barbakán), majd az attól elválasztó árkon keresztül csak a leengedett felvonóhídon lehetett a várudvarra bejutni. A kapu felett torony emelkedett, itt helyezték el az esetleges kisegítő berendezéseket (pl.szuroköntő, csapórács).

Forrás: Északi várak.hu

Felvidéki várak | Burgenlandi várak