Templomok

Református templom
A Nagyvázsonyi Református Egyházközség az 1500-as évek utolsó évtizedében alakul meg - jobbára várkatonák és családtagjaiból. A barokk műemléktemplom mai formáját 1786-ban nyerte el, a torony jelenlegi állapotában 1830-ra épült fel.

A közösség híres vendége volt Csokonai Vitéz Mihály, aki több héten át vendégeskedett a parókia akkori tudós-költő lelkészénél, Édes Gergelynél. Csokonai Nagyvázsonyban értesült a hírről, hogy szerelme, Lilla máshoz ment feleségül. A borozgatást követően "otthagyott csapot s papot" - innen ered maga a szólás is.

A nagyvázsonyi református közösség jelenleg 70 felnőtt tagot és kb. 30-40 gyermeket, fiatalt számlál. Az egyházközség lelkészi szolgálatát a zánkai református lelkész látja el, az istentiszteleti alkalmak mellett hittancsoport, ifjúsági bibliakör működik, az egyházközség alkalmanként missziós családi ill. gyermekprogramokat szervez valamint helyet ad községi alkalmaknak (pl. élő betlehemes stb.).

A templomkulcs Szombati József gondnoktól elkérhető (Iskola u. 2/b.).
A közösség honlapja: nagyvazsony.parokia.hu

Istentiszteletek: vasárnap 17 óra.

Szent István templom
Nagyvázsony római katolikus plébániáját a XI. században alapították. Templomát a falu akkori birtokosai a Vezsenyiek (Vázsonyiak) Mindenszentek tiszteletére szenteltették fel.

A család 1472-ben férfiágon kihalt. Az új birtokos - Kinizsi Pál - a románkori templomot gyökeresen átalakítva gótikus stílusban építette újjá. Ez a munka egybeesett az újonnan alapított pálos kolostor építésével. A török idők elmúltával Zichy János gróf és felesége Széchenyi Katalin grófnő kezdtek hozzá a ma is látható Szent István tiszteletére újraszentelt templom építéséhez.

Figyelemre méltó a templom barokk berendezése, melyet a veszprémi egyházmegye szobrászművészei készítettek. Ebben az időben került sor a plébánia újjászervezésére (1726) is. Jelenleg a Szent Ilona ("felső") templomot használja az egyházközség plébániatemplomként.

A templomban jelenleg évente egyszer van szentmise Nagyvázsony búcsúnapján, augusztus 20-án, de kérésre keresztelők és esküvők helyszínéül is szolgál.

Megtekintéshez kulcs kérhető: Henn Józsefnétől (Kinizsi Pál utca 31.) illetve Stáhl Károlynétól (Kinizsi Pál utca 6.)
A plébánia honlapja:
www.vamosplebania.hu

Szent Ilona plébánia templom
A falu ("felső") Szent Ilona tiszteletére szentelt temploma barokk stílusban épült 1777-ben. 1823 és 1941 között többször átépítették és bővítették. Jelenleg e templomot használja az egyházközség plébániatemplomként.

Megtekintéshez kulcs kérhető: Henn Józsefnétől (Kinizsi Pál utca 31.) illetve Stáhl Károlynétól (Kinizsi Pál utca 6.)
Vasárnapi szentmise: 9.45.
A plébánia honlapja: www.vamosplebania.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-11-03
Fejér megyei vártopográfia
 | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3. A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka....
2011-01-13
Váraink képeslapokon
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió 300.000 légifotó archívumában számos Magyarországi és Kárpát medencei vár, várrom és várkastély fényképe megtalálható. Fotográfusaink az évek során szisztematikusan...
»» minden bejegyzés

eXTReMe Tracker





Add to Google

Bookmark and Share

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.