|
Nosztalgia a Bakonyban
Kalandra postakocsival
Nosztalgia postakocsi járat köti össze - egyelőre hétvégeken és ünnepnapokon - a Nyugati-Bakony két turisztikai attrakcióját: a nagyvázsonyi Kinizsi Várat és a kislődi Sobri Jóska Kalandparkot.
A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy egymást erősítő összefogást generáljon a térség két jelentős látványossága között. A 10-14 személyes, négylovas fogatok elő- és utószezonban hétvégenként, főszezonban várhatóan sűrítve, erdei utakon, legelőkön, mezőkön keresztül haladnak, s az utasok nemcsak a Bakony őshonos állataival, de akár a híres betyárokkal is találkozhatnak.
A postakocsi járat szakmai partnere a nagyvázsonyi Nemesleányfalu Lovas Egyesület, illetve annak vezetője, Hock Ferenc - számos fogathajtó verseny győztese, országos bajnokságok előkelő helyezettje.
Az utazás időtartama 2 óra, félúton rövid pihenővel.

Postakocsi járat útvonala: Kinizsi Vár (vári evangélikus templom) - Szt. Mihály-hegyi dűlőút - Új utca - Kertekalja - Hársfasor - Csapás - Vízvöröstói hadiút - Ajkai út (aszfaltos szakasz) - Zsófiapuszta - Makadámút - Kislőd, Kalandpark.
A postakocsi menetrendje hétvégén és ünnepeken:
Kinizsi Vártól indul: 8.30 h, 15.30 h
Sobri Jóska Kalandparktól indul: 11.00 h, 18.00 h
Menetdíjak oda-vissza útra:
Felnőtt útidíj: 3.500 Ft
6-15 éves korosztály: 2.000 Ft
6 év alatt, szülői kísérettel: ingyenes
Jegyek kaphatók:
Sobri Jóska Kalandpark, Kinizsi Vár jegypénztára
Forrás: Utaslap.hu
Hétvége.lap.hu | Nagyvázsony.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2011-11-03
Fejér megyei vártopográfia | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3.
A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka....
2011-01-13
Váraink képeslapokon | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió 300.000 légifotó archívumában számos Magyarországi és Kárpát medencei vár, várrom és várkastély fényképe megtalálható. Fotográfusaink az évek során szisztematikusan...
»» minden bejegyzés
|