|
IV. Szt. György-napi Marha(hajtás)
IV. Szt. György-napi Marha(hajtás) - pásztorünnep és a térség legnagyobb falusi vására
.jpg)
Idén különleges lesz a Szt. György-napi Marha(nagy)hajtás, a nagyvázsonyi pásztorünnep. A negyedik alkalommal megrendezett esemény partnere a Magyarok Szövetsége, akikkel a Balaton-felvidkék legnagyobb falusi vásárát szervezzük.
A rendezvény a hagyományokhoz híven lovaskocsis, cigányzenés ébresztővel kezdődik, majd 10 órakor sor kerül a pálos szabadtéri misére, a pálos romoknál. A mise hagyományos különlegessége a középkori Szt. György-napi jószágáldás a pálos szerzetesek celebrálásában és jószágaink (lovak) "főszereplésével". Közreműködik a Nemesleányfalui Lovasklub, a Nagyvázsonyi Dalkör és Kolti Helga színművésznő illetve az őt kísérő Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar.
A mise végeztével, megvárva a miséről érkezőket megkezdődik a faluközpontban az első tavaszi csordakihajtás alkalma, a tehenek látványos vonulása és kikísérése a legelőre. Útközben a Nagyvázsonyi Népi Táncegyüttes is "köszönti" a csordát.
A vár körüli kisutcákban már 10 órától zajlik az I. Magyarok Piaca Nagyvázsonyban, mintegy 50 vásárossal, akik mind saját termékeiket, portákáikat kínálják (kizárólag minden stand népi iparművész, kézművesek, iparművészek, kisiparosok, bigazdák, őstermelők).

Ugyancsak a vár mellett folyamatosan várják az érdeklődőket az alábbi kísérőprogramok:
Bojtárpróba - kicsiknek és nagyoknak játékos akadályverseny a vár mellett
Háziállatbemutató
Délután 14 órakor lesz a vár melletti programok ünnepélyes megnyitója, majd kezdetét veszi a késő estig tartó sokadalom, vigasság. Fellépnek a helyi és térségbeli kitűnő művészeti közösségek alkalomhoz illő programmal. Különleges műsort ad Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország címmel Kolti Helga színművésznő és a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar.
Késő délután a Szentgáli Banda vezetésével táncház veszi kezdetét és meggyúlnak a Pásztortüzek is, ahol szallonnasütésre, borozgatásra lesz lehetőség.
Különlegessége a napnak, hogy Nagyvázsony Község Önkormányzata és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal megállapodásának köszönhetően idén először lesz látható a Budai Vár után Nagyvázsonyban, a Kinizsi Várban Sedlmayr-kiállítás, a várat feltáró építész, Sedlmayr János munkásságának emléket állító kiállítás. Megnyitó 15 órakor a Kinizsi Vár kápolnájában.
Plakát részletes bontással: katt ide!
Forrás: Nagyvázsony.hu
Nagyvázsony.lap.hu | Hétvége.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2010-09-02
Veszprém megyei vártúrák | részletek
Megjelent a Szép Magyarország magazin legfrissebb lapszáma, benne hét Veszprém megyei vár történetének és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természeti értékeinek leírásával.
Hét vár történetét...
2010-08-26
A humor legjobbjai a nagyvázsonyi templomért | részletek
Szeptember 19-én, vasárnap este nagyszabású gálaműsor megrendezésére kerül sor a Padányi Bíró Márton R. Katolikus Gimnázium sportcsarnokában a nagyvázsonyi Szt. István templom belső...
»» minden bejegyzés
|