Látogatás Kinizsi Pál egykori birtokán

A Balaton-felvidék lankái közül bukkan elő Nagyvázsony, a települést kettészelő, a völgyből felfelé futó út egyik domboldalán tör az égbolt felé a középkori vár lakótornya.

Nagyvázsony
Nagyvázsony

A nagyvázsonyi vár építtetője a környéket uraló Vezsenyi nemesi família volt, akik Zádorvár perben való elvesztése után, a XV. század közepén emeltették.
Ebben az időszakban az országnak ez a része viszonylag békés vidéknek számított, ezért elsősorban középnemesi rezidencia, mint erős védőművekkel rendelkező épület volt.

Miután 1472-ben férfiágon kihalt a család, Hunyadi Mátyás király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsi Pálnak adományozta. Ekkoriban alakították ki a négy kisebb toronnyal védelmezett várat, amelynek belső udvarát emeletes palotaszárny övezte, sarkában várkápolnával, míg a bejárata elé az ágyúk elhelyezésére alkalmas kapuvédő művet (barbakánt) emeltek. 1490-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosserege megszállta a várat, és csak a következő esztendőben ellenük hadjáratot vezető Kinizsi tudta fegyvereseivel visszafoglalni.

Mivel Kinizsi Pál főnemes általában az ország veszélyeztetett vidékeit védelmezte seregével, vázsonyi rezidenciáját a felesége, Magyar Benigna úrnő lakta, aki Kinizsi halála után rövidesen újra férjhez ment. Miután második ura, Horváth Márk a lóról leesve a nyakát törte, harmadszor is férjhez ment. Kereky Gergely azonban erőszakos, durva ember hírében állott, Benigna úrnő sokat szenvedett tőle. Végül megelégelte férje viselkedését és 1519-ben bizalmas híveivel megölette, majd holttestét a vázsonyi várárokba dobatta. A gyilkosság azonban kiderült és a királyi bíróság csak Kinizsi Pál érdemeire való tekintettel nem ítélte halálra, "csak" örökös száműzetéssel büntették, amit a távoli felvidéki Zsolnalitva várában kellett letöltenie.

A XVI. század második harmadától az akkora már elhunyt Magyar Benigna második férjének rokonsága, a Horváth nemesi família szerezte meg a várat, akik megvastagíttatták falait, ennek érdekében felrobbantva a közeli pálos kolostort, hogy innen nyerjenek építőkövet. A Zichy főnemesi család 1649-ben szerezte meg a váruradalmat. Az utolsó katonai jellegű összecsapást a Rákóczi-szabadságharc idején vívták falai előtt, majd az uradalom börtönéül használták lassan pusztuló épületeit.

Ez idő alatt a Zichyek felépíttették a patak túlpartján új kastélyukat, így a vár használaton kívül került. Egyedül a lakótoronyban laktak még kiöregedett cselédek. Ilyen állapotban kezdődött meg 1955-ben régészeti feltárása és megóvása.

Forrás: Itthonotthonvan.hu


Történelem.lap.hu | Várépítészet.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-11-03
Fejér megyei vártopográfia
 | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3. A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka....
2011-01-13
Váraink képeslapokon
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió 300.000 légifotó archívumában számos Magyarországi és Kárpát medencei vár, várrom és várkastély fényképe megtalálható. Fotográfusaink az évek során szisztematikusan...
»» minden bejegyzés

eXTReMe Tracker





Add to Google

Bookmark and Share

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.