Kereki várát is Kinizsi foglalta vissza

A Balaton déli partján, a somogyi dombok között húzódik meg Kereki községe, amelytől délnyugatra egy 283 méter magas csúcson állnak a középkori vár részben konzervált maradványai.

Kereki erődítménye a 14. század elején hatalmát megszilárdító Károly Róbert uralma idején épülhetett. Egy 1336-os oklevél az első, napjainkig fennmaradt írás róla, amely megnevezi akkori várnagyát, Czikót is. 1403-ban fegyvercsörgés verte fel, mivel Marczali Miklós erdélyi vajda csatlakozott Nápolyi László trónkövetelő táborához Zsigmond király ellenében, ezért az uralkodó hívei megostromolták és elfoglalták annak kereki várát. Az ostrom során károkat szenvedett erősség helyreállítását Zsigmond 1408-ban engedélyezte, és egyben kegyelmet adott a Marczali famíliának is.


Kereki
Légifotók a várról a Civertan oldalán

Az uradalmat Mátyás király 1474-ben Báthory Istvánnak adományozta. Az épületegyüttes ekkoriban katonai jelentőséggel nem bírt. A meredek hegyoldal szélén körben húzódó emeletes lakószárnyakat támpillérek támogatták, bejáratát négyzetes kaputorony és mély szárazárok védelmezte, amin hosszú fahíd vezetett át.


Kereki
Az egykori vár rekonstrukciós rajza

Az uralkodó halála után a Dunántúlra betörtek Miksa császár csapatai és elfoglalták Kereki várát is. Bár Kinizsi Pál és Báthory István a Fekete Sereg segítségével egy év múlva visszafoglalta, a harcok során megsérült falak helyreállítására - ugyanúgy, mint majd két évszázada - sokáig nem került sor. Változás sorsában csak 1530-ban állt be, amikor Perneszi Ferenc megvásárolta és felújítatta.


Kereki
A vár romjai a rekonstrukció előtt

Alig telt el azonban néhány év, a vár története hirtelen véget ért. 1543 körül a környékbeli keresztény végvárak katonasága felrobbantotta védőműveit, nehogy a rohamosan terjeszkedő török hódítók befészkeljék magukat ide. Katonai szerepet többé nem játszott, omladozó maradványainak nagyobbik részét 1830-ban a helyi plébániatemplom, majd 1920 körül egy közeli vadászkastély építéséhez bontották le.


Kereki
További fotók a várról

Műemlékvédelmi állagmegóvására 1964-ben történtek lépések, míg napjainkban egy lelkes várbaráti társaság igyekszik a környezetét a történelmi helyszínhez méltóképpen rendezni.

Forrás: Múlt-kor.hu

Történelem.lap.hu | Helytörténet.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-11-03
Fejér megyei vártopográfia
 | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3. A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka....
2011-01-13
Váraink képeslapokon
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió 300.000 légifotó archívumában számos Magyarországi és Kárpát medencei vár, várrom és várkastély fényképe megtalálható. Fotográfusaink az évek során szisztematikusan...
»» minden bejegyzés

eXTReMe Tracker





Add to Google

Bookmark and Share

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.