|
Fejlesztésekkel csalogatnak a veszprémi várba
Kommunikációs és turisztikai központot létesít a veszprémi várban a katolikus érsekség, amely a 881 millió forintból megvalósuló fejlesztéshez 747 millió forintot nyert el a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán.
Veszprém >>
A támogatásról szóló szerződést sajtótájékoztatón adta át Márfi Gyula veszprémi érseknek Pál Béla, a fejlesztési tanács elnöke, hangsúlyozva, hogy az összeg 40 százaléka akár azonnal lehívható.
Pál Béla elmondta: a turisztikai vonzerő fejlesztésére írták ki a pályázatot 2008-ban, s a rendelkezésre álló 6,7 milliárd forintnyi összegből a legtöbb - 2,3 milliárd forint - Veszprém megyének jutott. Ezen belül a legmagasabb tételt - 747 millió forintot - a katolikus érsekség nyerte el a Szalézi Szent Ferenc Kommunikációs Központ kialakítására. A fennmaradó pénzt az egyház teszi hozzá a beruházáshoz önrészként - jegyezte meg a tanács elnöke.
Tájékoztatása szerint a veszprémi várban, az úgynevezett Biró-Giczey palotában alakítják majd ki 2011 tavaszáig a kommunikációs és turisztikai centrumot. A több mint ezer négyzetméter alapterületű, kétemeletes épületnek a földszintjén lesz információs szolgálat, ajándékbolt, számítógépes szoba, kávézó, itt mutatják be az ostyasütés eszközeit és folyamatát is. A látogatók megismerkedhetnek majd a halimbai "füves pap" gyógynövényeivel, receptjeivel, gyógyteáival is. A földszinten lesz egy vetítőterem és egy gyermekfoglalkoztató is.
Az első emeleten barokkenteriőr-kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Színesítik majd a bemutatót a multimédiás eszközök, továbbá láthatóak lesznek Veszprém barokk kori épületeinek a makettjei is. A második emeleten egy idealizált templombelsőt alakítanak ki, s az élményt audiovizuális és akusztikus elemek is fokozzák.
Márfi Gyula szerint a legnagyobb és leggondosabb munkát a festmények, freskók restaurálása jelenti majd, az épület teljes rendbetétele mellett. Az érsek hangsúlyozta: a fejlesztésben mintegy "szimbólumát látja annak, hogy az államnak és az egyháznak, illetőleg a civil és az egyházi szervezeteknek igenis együtt kell dolgozniuk".
Reményei szerint a fejlesztés által még látogatottabb lesz a vár, s akik betérnek majd az új kommunikációs és turisztikai centrumba, talán egy kicsit közelebb kerülnek az egyházhoz, a valláshoz is. Márfi Gyula közlése szerint évente legalább 24 ezer látogatót remélnek, ami nem irreális terv, hiszen a székesegyházban évente 66 ezer látogatót fogadnak, de a csak szezonálisan nyitva lévő Tűztoronyban is 20 ezren fordulnak meg.
Forrás: Múlt-kor.hu
Múzeumshop.lap.hu | Várbarát.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
Legfrissebb bejegyzések:
2011-11-03
Fejér megyei vártopográfia | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3.
A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka....
2011-01-13
Váraink képeslapokon | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió 300.000 légifotó archívumában számos Magyarországi és Kárpát medencei vár, várrom és várkastély fényképe megtalálható. Fotográfusaink az évek során szisztematikusan...
»» minden bejegyzés
|