Bakonyból ötös!

A Dél-Bakony térség öt jelentős turisztikai szolgáltatója hivatalosan is megpecsételte együttműködését a herendi Apicius Kávéházban tartott sajtótájékoztató keretében. A tagok egyedülálló kezdeményezést indítottak el, közös marketingakciókkal erősítik egymást a turisztikai piacon való versenyképesség növelésében.

Ismeri a Szép Magyarország Magazint? | Kattintson ide!

A 2010. július 9-ével bevezetésre kerülő, 2010 - 2011. évben érvényes akció keretében a tagok - az ajkai Kristályfürdő, a nagyvázsonyi Kinizsi Vár, a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark, a kislődi Sobri Jóska Bakonyi Kalandpark és a herendi Porcelanium Látogatóközpont - egy kupongyűjteményt bocsátottak ki, "Bakonyból ötös!" címmel. Ehhez az öt turisztikai attrakció egyikének meglátogatása esetén jut hozzá a látogató, aki ezt követően érvényesítheti a további kedvezményre jogosító szelvényeket az egyes helyszínek felkeresésekor. A kupongyűjtemény kiadásától a partnerek azt remélik, hogy az akció növeli a térségbe érkező látogatók tartózkodási idejét, vagy egy újabb utazásra ösztönzi őket egy későbbi időpontban, amikor a programgazdák által kínált jelentős kedvezmények igénybevételével megtekintik a korábban kimaradt vonzerőket.

Az "ötösfogat" tagjai bíznak abban, hogy a jelenlegi akció csak az első lépése egy hosszú távú partnerségnek, és az elkövetkezendő években számos további kezdeményezésről, és annak eredményéről tudnak majd beszámolni. Hiszen céljaik közösek, melyek megvalósításában együttesen, egymást segítve sikeresebbek lehetnek.

2010. július 8.

Nagyvázsony.hu | Nagyvázsony.lap.hu | Iránymagyarország.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-11-03
Fejér megyei vártopográfia
 | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3. A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka....
2011-01-13
Váraink képeslapokon
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió 300.000 légifotó archívumában számos Magyarországi és Kárpát medencei vár, várrom és várkastély fényképe megtalálható. Fotográfusaink az évek során szisztematikusan...
»» minden bejegyzés

eXTReMe Tracker





Add to Google

Bookmark and Share

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.